A gyerekszoba összeszerelése közben ért utol egy emlék

A hétvégén a kisfiam új ágyát szereltem össze. Dobozok, csavarok, rajzos útmutató szétterítve a szőnyegen. Az a fajta munka, ami egyszerre idegesítő és megnyugtató, mert a végén ott áll valami kézzelfogható, amit te raktál össze.

Félúton elakadtam egy lépésnél. Az ábrán minden egyszerűnek tűnt, a valóságban viszont sehogy nem illett a helyére az a bizonyos elem. Erőltettem, feszítettem, majdnem eltörtem. Aztán rájöttem, hogy nem erővel kell, hanem máshogy. Rosszul fogtam meg az egészet.

Ahogy ott ültem a félkész ágy mellett, hirtelen eszembe jutott egy régi időszak az életemből. Furcsa, hogy egy ilyen apróság hozza elő, de pont ez a kép ugrott be: hogy mennyi mindent próbáltam annak idején puszta erővel megoldani, hiába.

Volt egy korszakom, amikor sokat ittam. Nem részletezem, mert nem ez a lényeg. A lényeg az, hogyan próbáltam kimászni belőle, és miért nem ment sokáig.

Abban a hitben éltem, hogy ez akaraterő kérdése. Erős ember vagyok, mondtam magamnak, majd összeszedem magam. Pont úgy feszítettem ennek neki, ahogy annak a bútorelemnek a hétvégén. Csak akarni kell eléggé, és menni fog.

Sorra hoztam a fogadalmakat. Holnaptól nem iszom. Csak hétvégén iszom. Gyengébb italra váltok. Minden januárban tiszta lapot nyitok. Mindegyik elszánt volt és őszinte, és mindegyik elbukott pár nap vagy pár hét után.

Sokáig nem értettem, mi a baj velem. Azt hittem, az akaratommal van gond, hogy gyenge vagyok. Pedig az életem más területein épp az akaraterőm vitt előre. Csak ez ellen az egy dolog ellen valahogy nem működött, akármennyire erőltettem.

Akkor kezdtem megérteni a dolgot, amikor rájöttem, hogy rosszul fogom meg az egészet. Hogy ez nem akaraterő kérdése, mint ahogy a beragadt csavar sem attól megy be, hogy nagyobbat ütök rá. Itt valami egészen más kellett.

Megtanultam, hogy ez betegség, nem jellemhiba. Hogy aki ebbe belekerült, az nem azért nem tud egyszerűen abbahagyni, mert gyenge, hanem mert a működés maga változott meg benne. Az erőlködés ellene pont olyan hiábavaló, mint amikor rossz irányból feszegetsz valamit.

Azt is megértettem, hogy a puszta nem ivás még nem elég. Lehet valaki úgy száraz, hogy közben dacos, feszült, és bármikor visszacsúszhat. A valódi fordulat a gondolkodásban van, és ahhoz nem elszántság kell, hanem segítség, közösség, egy másfajta megközelítés.

Ezért nem szeretem, amikor valaki azt mondja egy érintettnek, hogy csak akarja jobban. Mert pont ez a félreértés tart sokakat a csapdában. A küzdelem alkohol ellen nem ott dől el, hogy ki a keményebb, hanem ott, hogy megkapja-e az ember a megfelelő segítséget.

Azt is megtanultam, hogy nem voltam egyedül, csak akkor annak éreztem magam. Rengetegen pontosan ugyanezt élik át, ugyanazokkal a kudarcos fogadalmakkal. És sokuknak nem azért sikerült végül, mert egyszer csak erősebbek lettek, hanem mert volt mellettük valaki, aki értette őket. Egy közösség, egy szakember, egy másfajta út.

Ma már másképp beszélek erről, ha szóba kerül. Nem hősi küzdelemként, amiben legyőztem valamit, hanem folyamatként, amiben segítséget kaptam. A fordulat nem az akaratomon múlt, hanem azon, hogy végre helyes irányból fogtam meg a dolgot. És hogy nem szégyelltem kérni.

Ezért is írom le mindezt. Ha csak egyvalakit elérek vele, aki most ugyanúgy feszíti, ahogy én feszítettem, már megérte. A fellépés alkohol ellen nem akaraterő-verseny, hanem egy döntés arról, hogy elfogadjuk a segítséget.

Ha valaki most ugyanúgy erőlteti, ahogy én erőltettem annak idején, annak azt ajánlom, álljon meg egy pillanatra, és olvasson utána egy hiteles helyen. Ahelyett, hogy egyedül küzdene az alkohol ellen, érdemes megismernie egy működő szemléletet. A felepulok.hu oldalán tapasztalatból, ítélkezés nélkül írnak arról, miért nem az akaraterő a megoldás.

Nekem éppen ez a szemléletváltás hiányzott a legjobban. A felepulok.hu nem hibáztat és nem riogat, hanem reményt ad és egy járható utat mutat. A kisfiam ágya közben elkészült, és valahányszor ránézek, eszembe jut, hogy néha nem erő kell, hanem a helyes fogás.