A gyerekszoba berendezése egy elképesztően fontos dolog, hiszen ezek a helyek lesznek a gyermekünk alap élményei az életről. Nagyon sokat befolyásol tehát, hogy milyen bútorokkal vesszük körbe, illetve, hogy milyen színekkel. Nekem például még mindig tisztán megvan a narancssárga falam, amin kutyás tapéta futott körbe. A gyerekszobám mindig is egy mesevilágnak és búvóhelynek érződött. Ide direkt nem pakoltak más, felesleges dolgokat. A polcokon a játékaim sereglettek, később pedig saját számítógépem is lett.
Ha arra gondolok, hogy egyszer gyerekem lesz, nagy hangsúlyt fogok fektetni én is arra, hogy milyen a szobája. Azt szeretném, hogy legyen egy külön kuckója, amit a sajátjának érezhet. Ehhez pedig a mai világban már könnyebb beszerezni kellékeket, mint régebben valaha. Éppen ezért nagyon optimista vagyok az egész kapcsán.
Főleg, hogy a házamban lett egy fantasztikus újításom! Ez pedig nem más, mint egy hőszivattyú, amit a Paco Haus segítségével szereztem be. Többször eljátszottam már a gondolattal, hogy milyen lenne, ha egy hőszivattyú segítségével oldanám meg a lakásom fűtését. Ez főleg azért jött elő, mert a jelenlegi fűtési rendszerem nagyon elavult volt. Úgyhogy a neten elkezdtem keresgélni aux hőszivattyú ár témában. A keresésem kapcsán pedig feljött a Paco Haus, a többi pedig már történelem.
Számomra nagyon nem mindegy, hogy milyen az első benyomásom, mikor fellépek egy oldalra. A Paco Haus pedig azt sugározta magából, hogy egy megbízható és letisztult helyre érkeztem. Reklámok helyett már a kezdőlapon elolvashattam pár nagyon fontos információt, illetve azt is megnézhettem, hogy még milyen más termékeket árulnak.
Így láttam meg azt is, hogy a Paco Haus oldalán, a hőszivattyúk mellett még klímákat is be tudunk szerezni. Ezek a klímák már egyáltalán nem olyanok, mint amikre gyerekkoromból emlékszem. Sokkal költséghatékonyabbak és egyszerűen csak hatásosabban hűtik, illetve fűtik a lakásunkat. Ez egy elsőre kedvezőbb megoldás a pénztárcánk számára is, mivel sokkal olcsóbb, mint egy aux hőszivattyú ára.
A baj csak az, hogy ellentétben egy hőszivattyúval, a klíma nem megújuló energiaforrásokból szabályozza a lakásunk hőmérsékletet. Az aux hőszivattyú ár azonban tartalmazza azt a befektetést, ami idővel visszahozza a pénzünket. Hiszen így nem kell többé a hó végi számlák miatt aggódnunk, amik különösen a téli időszakban nagyon magasak tudnak lenni.

Az aux hőszivattyú ár felől könnyedén tudtam érdeklődni, mivel csak ki kellett választanom a felső menüből azt a kategóriát, ami ehhez a termékcsoporthoz tartozott. Mint mondtam, az aux hőszivattyú ár sosem lesz alacsony, a Paco Haus oldaláról azonban meglepően kedvezően be tudjuk őket szerezni. Főleg most, mivel éppen akciók is vannak érvényben rájuk. Ezeken keresztül pedig akár egymillió forintot is meg tudunk takarítani. Ami semmiképp nem egy elhanyagolható szempont.
Főleg akkor, ha hozzávesszük az egészhez, hogy az aux hőszivattyú ár tartalmazza a beszerelés költségét. Nem kell tehát egy külsős céget keresnünk még erre is. Helyette igénybe vehetjük a Paco Haus kollégáinak több éves tapasztalatát és a segítségükkel át tudjuk alakítani az otthonunkat egy környezetbarát és kevésbé költséges hellyé.
Én nem akartam elszalasztani ezt a lehetőséget, úgyhogy fel is vettem velük a kapcsolatot. Nemsokára kijöttek hozzám végezni egy helyszíni felmérést, majd miután megállapították, hogy érdemes nálam hőszivattyút telepíteni, neki is kezdtek a munkálatoknak. A készülék pedig azóta hibátlanul működik és valóban sokkal egyszerűbb lett mellette az életem.